Lapszemle, 1935. március/1

1935-03-19 [1419]

na k aagyar visszhangját a Temps 18 egyik "buda­pesti híradása azzal vázolja, hogy magyar politi­kai és katonai körök nagy rokonszenvvel kisérik a német fegyverkezést, abban a felfogásban, hogy a Németországgal szemben natáLyukat vesztett né­keszerzősédi határozmányok Magyarországgal szem­ben is érvényüket vesztik. A magyar választási harG folymán érkező berlini hirek bátorítást je­lentenek a kormánykörök számára, .melyek Gömbös tnnörnokka 1 együtt Bethlen gróffal és harcaival szemben az azonnali követelések álláspontján vol­tak. A berlini hirek különben az olasz-jugoszláv viszony megjavulásával ls egybeesnek, A sajtó és a hivatalos körök tartózkodása dacára is kitűnik, hogy a magyar pa lltlka t engelye, amely Gömbös tá­bornok mondása szerint egyaránt támaszkodott Rómá­ra és Berlinre, az utóbbiJdőben inkább Be rlinr e támaszkodik. - Másik budapesti híradásában a lap a magyar sajtó hangját vázolja, megjegyezve, hogy az egész félhivatalos sajtó dicséri Németország felszabadító lépését, A tudósítás Ismerteti a né­metbarát kormánylapnak mondott Uj Magyarság, vala­mint a Magyarság és a Népszava kommentárját. A, mars e11le Íme ré nylet által felidézett háborús veszedelmet vázolva a. fíepublique 17 említi %Jgg^ a j-. .kül ügy mini szt eme k egy állítólagos kije­lentését arról, hogy Magyarország akkoriban QOQ üPJ embert mozg ós 11o11 .

Next

/
Thumbnails
Contents