Lapszemle, 1935. március/1

1935-03-16 [1419]

lyamatot Törökország indította el, amikor össze­tépte a savresi szerződést. Folytatta Németország öt követték Ausztria, Magyarország és Bulgária, ugy hogy ma már nincsenek lefegyverzett népek a felfegyverzett népek között, olyan uj tény ez, amely ellen nem lefcsjb semmit tenni. Ott tartunk, ahol 1914-ben voltunk, ezentúl lesz német hadse­reg, légiflotta, flotta, Ehhez a gondolathoz kozaS kell szoknunk* Legfeljebb azt lehet megjegyzni, hogy a szerződének közül a vashiagteni szerződés tartott legtovább, mert 15 éven át elejét vette a flottaversenynek. Talán itt-volna az ideje,hogy az ebben a szerződésben alkalmazott módszert pró­bálják alkalmazni az összes fegyverkezésekre. Simát) w .hár 1, inl. 1 át ojgat á sáv a 3, k ap c s o 1 a t b an, melynek időpontját márc.24-re tűzték ki, a petit Párisién /15/ Írja, hogy Simon és Sden Berlinben azt fogják kifejteni, hogy a leszerelés és a biz­tonság problémája egy oszthatatlan egeszet alkot s hogy a keleti, valamint dunai paktumnak r <?atla­koznia kell a nyugati paktumhoz s hogy Né Mg elismert fegyverkezésének színvonala ah" alkalmazkodjék, hogy N '-nietország mily vesz részt a béke szervezés munka.jár:.-

Next

/
Thumbnails
Contents