Lapszemle, 1935. március/1

1935-03-14 [1419]

póknak, de senHii ölyen nóvumot nem aának, ami külor emli .est éraemelne. Kisebbség 1 ügyek. kisebbségvédelem egyenlőségének etaér fl l Jonescu professzor előadását ismerteti ez Universul /13/. Románia azért nem tette és nem teheti magáévá Lengyelország álláspontját ebben a kérdésben, mert hiszen a párisi kisebbségvédelmi egyezmény úgyis Inkább csal elméleti valami, miután a végrehajtásá­nak kikényszerítésére szankciók nem léteznek, más­részt az egyezmény utólagos megváltoztatása és kl terjesztése a békeszerződések érinthetetleneét-ónek elvét oértené, Konolescu fcaruufta felszólít o tt a. .a^maáagálA la lat oka t t .. aikalmMzzfinaK öQkánt. románokat, mert má? különb en rendszabályok következnek,, jelettU a Dimi­uí-ata /13/ ét Szabadság /14/. Legnevezetesebb a felhívásban, hogy immár tehát maga a miniszter ls kifejezetten "románokról*' beszél, nem peöig román állampolgárokról u , amely fogalmat esetleg a kisebb­ségekre is értelmezni lehetne, A román nemzeti mun­ka védelme ürügyén megindított akció és ennak ered­ménye képen hozott törvény kisebbségellenes célzat­os így tétiát egészen világos, amiről egyébként a hozzáértők m.>i. <x ? t-á^Kital kételyt.

Next

/
Thumbnails
Contents