Lapszemle, 1935. február
1935-02-01 [1418]
Meglepetésekre azonban számítani kell,. A kívülálló . figyelő azt a benyomást szerzi, hogy a főnemességnek, a bank- ós gazdasági köröknek, a liberálisoknak ós a legitimis táknak és a hozzájuk csatlakozó klérusnak Bethlen vezetése alatt Gömbös ellen előretörő közös frontja azt akarja, hogy Gömböst felőrölje ós kapitulációra kényszerítse, hogy megakadályozza, hogy az általa a kisgazdapárt és a keres2 tényszocialista gazdasági párt, valamint az egysógespárt mellette álló körének segítéségével követett terjedelmes nemzeti ós szociális reformprog- ; ramja megvalósuljon./ Hogy ez a szándék, amely természetszerűen egyidejűleg a Gömbös kormány eddigi k ülpolitikai és németbarát orientációja ellen is irányul, sikerülni fo g-e, nem utolsó sorb an a Kor mányzó magatartásától és döntésétől függhet, aki előtt a legutóbbi napokban a legkülönbözőbb pártvezérek jelentek meg jelentéstételre, - A Völk.Beob. Á-ii-Si./ budapesti DNB távirata szerint beavatott politikai körökben kijelentik, hogy a belpolitika vitatkozások további kiéleződése elkerülhetetlen az ellenzéki erőknek a harca a választójogi javaslat kérdésével kapcsolatban egyidejűleg a kormány hangsúlyozott nemzeti munkaprogramja.ellen, vala-, mint Gc']:ös miniszterelnök és Kánya külügyminiszter