Lapszemle, 1934. október
1934-10-09 [1414]
uralom adósságrendezési törvénye alaposan megrendítette a pénzintézeteket, amennyiben a konverzióból származó károsodásuknak megengedi . ugyan részben a betéteseikre és részvényeseikre való áthárítását, de ez viszont az illető pénzintézet morális erejét ássa alá. Ehhez az adósa ság rendezési törvényhez hozzájárult afctán a libsrálispárti korraányuralom uj banktörvénye, mely viszont csak az u,n« w életképes* pénzintézetek további fennmaradását engedi meg. Ennek az életképességnek a meg§, liapitását pedig a Ban^a Nationalára, illetve pénzügyminiszterre bízza* Igen ám, de az említett adósságrendez, ési törvény két féle elbánást léptetett életbe, és a többlek kel szemben erősen hátrányos helyzetbe hozza azo itat a pénzintézeteket, amelyek nem élveztek . visszieszámito 1 ási hitelt a Banca Nationalától* Tudvalévő pediglen, hogy az erdélyi magyar pénzintézetek e visszleszámitolási hitelek tekinteté ben síidig is mindig a legmostohább eljárásban részesültek a Banca Nationala által, még pedig éppen azért s mert nem-román pénzintézetekről vat szó. Ez a céltudatosan soviniszta román politika most már azt hozhatja magával, hogy ZÍZ erdé^ lVi magyar bankok nagyrészt megszüntethető lesz, mert éíeikéoteieneknék fogják okét nvllvánitani*