Lapszemle, 1934. október
1934-10-09 [1414]
elsősorban és főleg párt-propagandát fog csinálni a liberálíspárt érdekében, - /Az persze még Verdes, mit szói ehhez a kormányelhatározáshoz Tita lescu, beleegyezik-e majd, ami alig hihető, hiszen ő a saját irányítása és vezetése alatt álló külügyi sajtóosztályt és ennek a rendelkezési alapját viszont a maga reklámozására tudta előnyeim felhasználni/* A szatmári antlrtvizlonlsta ffyüfcésról az Universul egy rövid jelentése alapján már említést tett a szemle* A jelentés minden részletezés nélkül csak annyit közóit, hogy a gyűlés Pop Valér elnökletévei folyt le, aki nagy beszédei mondott* hogy Pop Valér iö.öközban minisztei ré let\ a félhivatalos Viítorul 5 utólag szöszerínt hozza az egész beszédét, A beszéd a #ár untig ismert román érleléssel argumentált: l/.A statisztikai igazságok szerint a magyarok a régi Magyarországon is mindig csak kisebbségek alkottak, 2*/ A román nép életképes faj, 3./ Magyar ország sohasem volt nemzeti állam, viszont Erdély mindenkor autonóm volt* 4,/ üománia mai határai legfeljebb még előbbre tolhatók, ellenben Románia hátrányára soha többé meg nem változtatH *- t -S k-