Lapszemle, 1934. augusztus
1934-08-23 [1412]
re erősebb egyöntetűséggel válaszol. 1 lap részletesen mérlegeli a leadott szavazatok eredményét és hangoz-^ tatja, hogy a nemmel szavazók számához hozzátartoznak a le nem adott és az üresen leadott szavazatok számai is, mert ezeket is ugy lehet tekinteni, mint amelyek nem kedvezőek a Hitler rezsim számára. Sem vitatja, hogy ezeknek összegezett száma is elenyészőenosekóly a 38 milliós igen szavazatokóhoz képest, de összehasoni l.itást téve a tavalyi népszavazás ós a mostani között, a rezsim hiveinek csökkenése nem kerülheti el a figyelmet, annál is inkább, mert a mostani népszavazás kifejezetten Hitler nevéhez fűződett. A Stampa /21/ kommentárja is összehasonlitást tesz a mostani és a tavaly novemberi népszavazás eredménye között megállapítva, hogy a tavalyihoz képest az igennel szavazók száma 1.292.684~el csökkent annak ellenére., hogy most a szavazók szám kb. egy millióval volt több, mint tavaly. Iz a kommentár is egy kalap alá veszi az üresen leadott és le nem adott szavazatokat a nemmel szavazókkal, és ennek alapján megallaptija, hogy mig tavaly novemberben ezeknek száma 7.3 j6-ot képviselt, ez most 11.85 #-ra emelkedett, i német hivatalos statisztikával szemben a lap hangsúlyozza, hogy az érvénytelen és üres szavazólapoknak jelentősége van még pedig az, hogy ezeknek tulajdonosai bár nem akáf • tak nemmel szavazni,.de igennel sem. i Gazzetta del Popolo /21/ római keltezésű kommentárjának cimében is azt mondja, hogy a népszavazás óriási többséget hozott Hitlernek, de nem volt egyhangú népmegnyilatkozás. Időszerűnek tartja utalni arra, hogy annak-