Lapszemle, 1934. augusztus
1934-08-21 [1412]
kednl, mint ahogyan JehllcaKa csele.kszik. A lap végül óvatosságra inti a szlovák néppárti sajtót, mert az általánosítás ártalmára lehet a csehszlovák egységnek. Jehllcska levele Blaho Pál kanonoknak• Msgr. Blaho Pál 91 éves kanonok nyilatkozatot adott a Szlováknak, /jul*24/ amelyben többek között azt mondotta, hogy régen a háború előtt Ltthacsovic-fürdőn találkozott vjenllcska Ferenccel, aki mutatva császári gyűrűjére, amelyet a Pazmaneum jeles elvégzése után sub auspiciis doktorrá avatása alkalmával kapott, kijelentette, hogy hamarabb fog megfeketedni annak a gyűrűnek a gyémántja, mintha 5 szlovák meggyőződését elárulná. Jehlicska pedig most ott van, nagyon büszke lett és ez hiba volt. Erre a nyilatkozatra Jehlicska Ferenc. válaszolt Blaho kanonoknak Budapestről július 31-én kelt levélé ben,amel yben azt mondja, szerencse, hogy a szlovák paraszt annyira vak, hogy nem látja, hogy ki Juttatta 5t koldusodra, mertJB azt látná, akkor a szlovák nép alaposan elverné az igazi szlovák renegátusokat és árulókat. Végül azt irja Biahónak, hogy pimasz volt és pimasz ma is. » A Szlovák és a Benes-féle Lidové Noviny nagy felháborodással ír Jehlicska leveléről haa gsuiyozva, hogy igy gratulált Jehlicska 90-ik születésnapjához Blaho kanonoknak, akinek vendégsze-