Lapszemle, 1934. július
1934-07-30 [1411]
maguk a vezető körök is állandó kétségben vannak és pedig azon oknál fogva, mivel nem akarnak végleg szakítani a m,l német rendszerrel, Bécsben pl •köztudomású, hogy tekintélyes osztrák politikusok, akik közé nemcsak Rlntelen tartozott és Németország között f összeköttetések és tárgyalások voltak. Ausztriában kétféle játék folyik. Az egyik Európa szine előt: amelyben Ausztria a ilitler terror alatt szenved lam szerepében mutatkozik, be, a másik Játék a kufn-. asák mögött folyik le amely azonban már nem snyAra I Hi11 er-e 11 enes* Ezt mutatja az a i^énv ls f hogy^ j^. céliári L hivatal támadóinak egy részét Bácsből^ ^jj Dj&lvauáv^^ IlM^m 1 tsr %k ták, A merényiőknek a nevel egyelőre még/egyáltalában nem ismeretesek, A_ha.gblrOs^c összel&lae r ^g min dig késik. Ezek a tények a lap szerint,fain /i n«m azt. bizonyítják, m int hogy h a az osztrák fojaáa g flT>fla ^ el volna 3zánva arra, hogy mlnaenXakiirtái yt. elhárít. &g. útból, amely az ország bslaé megerősödését ós füg getlenaégének megőrzését ajfcáaáiyozza. Ugyancsak ez a lap a bécsi eseményekkel kapcsolatban rámutat arra, hogy a Csehországban élő német kisebbségnek egy része szintén nU^é"Adolf táborába tartozik. Épen ezért a lap sprint az osztrák események kell hogy intőjelül • rigaijának a csehszlovák politika számára. A horogkeresztes ellenségekkel egyszersmindenkor