Lapszemle, 1934. június
1934-06-06 [1410]
a revíziót nem szabad fegyveres döntésre bízni A kassal nagy kinyilatkoztatása amely szerint a reviziő háborút jelent, azt hiszem Titulescuék - sem vették komolyan és utóbb meggyőződhettek, hogy kardcsörtetésük inkább ártott az ügynek, mint használt.Elekes Dezső "A Duna-völgyi kérdőjel" című tanulmányát, mely a reviziő gazdaságiiszükségességét fejti ki a -'Budapesti Hirlap' IMH ^T»l w *a* -r*~ *c- 9>~ w mm ^XM. közgazdasági rovatában ismerteti*A budapesti nemzetközi agrárkongreszszuson résztvevő olasz kiküldöttek névsorát az * ? üjság» ? közli. - Több lap jelenti,hogy a konitte u* «n> «z*> m» gresszuson Jugoszlávia is részt vesz 0 ~ A budapesti orosz követség e hónap— legérkezlk, írja az "üjság" azzal, hogy a követség a budapesti nagykörút egyik bérházába* bérel helyiséget,Belpolitika . A fürdőtörvény képviselőházi tárgyalása során %gyar Pál képviselő visszautasította a magyar idegenforgalom sllen törő cseh tendenciózus híreket.- Homonnay Tivadar az átmenő vízumdíjak Sörlését kérte.-Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter ezzel kapcsolatban hang-