Lapszemle, 1934. június
1934-06-01 [1410]
eszközölni stb, úgyhogy a "vitézek" legnagyobb része a rentabilitás hiányában egyszerűen lemondtak a földosztásról. Románokat persze nem avattak Vitézzé5 Innék következtében a román falvak lakosainak egyrésze a.városokba vonult, abban a regényben* hogy ott talál a megélhetéséhez munkát. De ilyesmiről sem lehet sző* Magyar országon nagyobb a munkanélküliség, mint bárhol másutt* Ha pedig egyik-másik még hozzájut valami munkához valamelyik műhelyben vagy gyárban, mindössze 18-2o fillér őrsbért kap<, S ezenkívül a magyar uralom alatt maradt román testvérekkel elkövetett jogtalanságok nem érnek véget Rengeteg mondanivaló van ebben a tekintetben. • Egyelőre legyen ellendő a Bihar-részi román községek statisztikai helyzetét ismertetni* Apateu /?/ községben lo2o román él, akik közül egyet sem emeltek "vitézi"rangra. A községnek van temploma és van elérni iskolája is, de ebbel az előadási nyelv magyar. Már a templomba is megkísérelték bevezetni a magyar nyelvet. Ori1 gorie Marosan lelkész ugyanis felcsapott bizonyos Németh hívének, aki görögkeleti püspöknek címezteti magát, anélkül, hogy maga a magyar állam is elismerte volna ilyennek. Róla egyébként majd még egy következő cikk fpg bövéfe . ben Írni* Most elég annyit megemlíteni, hogy Műre san pálfordulását az magyarázza, hogy német apátplébánosnak léptette el$i$ Innak ellenében be akar ta vezetni a templomba a magyar nyelvet, mire a 2 fi