Lapszemle, 1934. április
1934-04-12 [1408]
országot, annak ellenére, hogy abba nagyszámú, németet és magyart is be kellett kebelezni.Erről Seymour feljegyzéseibői tudnak. A németeket a lakosság határozott ellenére kapták, a tótokat a be nem tartott pittsburgi egyezmény alapján, a magyarokat pedig stratégiai szempontból. Tehát többet kaptak, mint amiről bármikor is álmod ózhattak. Mindez nem elég, még a határkijelölés alkalmával is megkárosították Magyarországát kéi állítólag semleges amerikai tiszt által, kik azonban született és öntudatos csehek. így tehát a két állem keletk ezé se egészen más. Lengyelország nyugati határvidékén egyetlen járáa nincs, amelyben nem volna lennel többség, keleten pedig egyetlen olyan, melynek ne volna lengyel kulturális folénye.mig Csehország ezt egyáltalán nem mondhatja területeiről. Lengyelország azután ebből az okból nem is ratifikálta a trianoni szerződést. Lengyelország régi területeinek csak a felét kapta, mig Csehország határainak revízióját már a trianoni szerződéshez csatolt kísérőlevél is tervbevette, ff se akarunk beleavatkozni a csehek, osztrákok és magyarok ügyeibe, de megkérdezhetjük, mit adhat nekünk a. cseh örök barátság. Hiszen Franciaországban szövetségesek voltunk s ez mégsem volt akadálya annak, hogy a csehek bolsevikok zsákmányául vessék oda szibériai hadseregünket, még