Lapszemle, 1934. március/2
1934-03-22 [1407]
Itt ugyanis az elhunyt Pop Csícso örökébe a regátbeli Mihalachet, a párt országos elnökét; választották meg az aradi tagozat elnökévé is» Mihalache a maga ünnepi beszédében az ilyenkor szokásos módon néhány rokonszenvező célzást tett a kisebbségek felé is* Ennél azonban érdekesebbnek tünt. fel Vajda ünnepi beszéde, melyben azt a nevezetes bejelentést tette, hogy a nemzeti parast pártnak rövidesen fel kell készülnie a kormányuralom újbóli át Tréler e* Az u.1 közigazga^ágA..törvény szószérinti szövegét hozza az Universul 21. ÁZ uj konverziós törvén yjavasla tnak ls a szószerinti szövegét kezdi közölni folj tatólagosan a Keleti Üjság 21* Immár megvan különben a törvényjavaslat első érdemi kritikája is* é Szabadság 21 bírálja. Az adósok szempontjából kifogásolja, hogy a javaslat oly szaktudást és utánjárást ir elő, hogy az adósok okvetlen kényszerítve lesznek az ügyvédi munka igénybevételére, ami persze nagymérvű költségeket fog jelenteni* Egyébként azonban az adósok szempontjából