Lapszemle, 1934. március/2
1934-03-21 [1407]
eűdig Budapesten követett politikája érteimében védekezett az ilyen rögzítés ellen, a maga részéről pedig azt igyekezett kereszt tülvinni,hogy a politikai jegyzőkönyvben a magyar reviziós álláspont elismerése jusso. son kifejezésre.Egyelőre azután,miután a rómaimszerződés szövegét Gömbös kifogásaira 1 az utolsó óruban meg kellett változtatni, kompromisszumos formulában ^egyeztek meg,a amelyben csak általánosságban van szó. minden egyes állam önállóságának és jogainak megóvásáról. Nyilvánvalóan még ennek a szerződési szövegnek a helyeslése is mégis olyan nehezére 3sett a magyar min.elnöknek, hogy Mussolini vele egyetértésben vagy önmagától arra határozta el magát, hogy a magyar kivánsagokaalp a fasiszta pártoan tartott nagy beszédében utólag megfeleljen és ezzel reteszt toljon ama aggály elé,amelyet Budapesten a revíziós, gondolatnak a legközelebbi időben valő esetleges feladása miatt tápláltak. Ebből az előzményből,amely bizonyára nagyon közel jut a tényekhez, mindenesetre látható, hogy a magyar min .elnök Rómába§, mint' ahogyan azt .