Lapszemle, 1934. március/1
1934-03-12 [1407]
szont joggal el varrató, hogy az uralkodó román nép nacionalizmusát tartsák tiszteletben. Ml románok - fejezte be beszédét Jorga - nem folyamodhatunk a német példához, hogy politikai ellenfeleinket esetleg koncentrációs táborba szállítsuk. Kekünk kötelességünk civilizált eszközökkel bánni velük és a jogaikat megadni „ Nekünk as a hivatásunk, hogy Keleten az európai civilizációt védjük„ Tehát, a román nemzeti munka problémájánák a megoldására szükség, van ugyan, de ezzel karöltve arra is, amit kisebbségi kérdésnek nevezünk. - Jorga beszédére válaszolva, mindjárt felsz ó lal t a szenátusban N lszt or ki sebbségi miniszter is r aklnek beszédét ugyancsak a Curentul és T)imineata 11, valamint a Brassói Lapok 12 és Napló 11 ismertetik. Beszédében elismerte, hogy Románia a kötelezettségek egész sorozatát vállalta magára a kisebbségekkel széniben, ámde hangoztatta, hogy ezeket a kötelez ettségeket Románia be is tartja /?/ önkormányzatot adva a kisebbségi egyházaknak és oktatásnak /?/. A kisebbségek az alkotmá-