Lapszemle, 1934. február

1934-02-21 [1406]

ger Sándor orvossal, aki Aradom született ugyan és 3 éve van rendelője Déván, de a romén állam­polgársági listákbői annakidején, mint rengete­gen mások ls f valahogy kimaradt és most a román hatóságok mint nem romén állampolgárt kiutas!­totték, viszont a magyar határhatóságok persze nem veszik át. Pacha teig^syári püspök látogatása Hitlernél továbbra is élénk érdeklődés központi­jában van. Az Adeverul 18 örömmel cikkezik a szemlében már jelentett fordulatról, hogy An­gehelscu kultuszminiszter parlamenti bejelen­tése szerint a kormány felelősségre vonja a ki nos feltűnést keltett látogatás miatt a püs­pököt. Kirohan az ügy miatt a Dreptatea 19 is, sőt erdélyi lap jelentések szerint /Erdélyi Hír­lap, Keleti Újság 2o/ az ide még nem érkezett Lupta is. De említet te a szemle, hogy az erdé­lyi magyar lapok Is kínosan fogadták e látoga­tás hirét, hiszem Pachás a bánsági svábok a maguk magyar-gyűlöletében ugyüs mindig mint saját sváb püspöküket emlegetik, de most a né­met rádió, illetve hivatalos hírszolgálat, mely elsőnek jelentette a látogatást, Pachét szintén a délkeletetteapai németség képviselő*

Next

/
Thumbnails
Contents