Lapszemle, 1933. december
1933-12-11 [1404]
Rofflán Cs erdélyi lapszemle december 11. sebbségi sajtéban nem volt semmi nyoma, A lap szin tón megállapítja, amit a^ szemle is jelentett, hogy a sváb hörogkereszteaék megtagadva a kar telit, egyszerűen faképnél hagyták az ülést, ugy hogy az vég eredményben csak a Blaskovics-Muth-Krauter-féle hivatalos sváb érdekszövetkezet egy értekezletévé zsugc ro.dct-t össze. Mert élesen állást foglalt a paktum ellen a magyarbarát svábok vezérének számi tó Éebes baracházi gazda is, aki azzal vádolta a hivatalos sváb vezetőséget,* hogy csak Kráuter jog szerinti -s-zVnátorságá érdekében erőszakolták ki ezt a kormányp s k t iyr- o t/ Kfáutér tudvalévőleg már 1 zel 19á éven át állandóan képviselő lévén, a rom, alkotmány törvény szerint az elkövetkező uj parlamenti ciklusban már Jogszerinti alapon 1 esz álla dó tágja a szenátusnak./ De ugyanakkor Mebes azz is megvádolta éppen Kr.utert* hogy eddifci évtize des képviselőségét kizárólag olyan ügyletek kijá. sára használta fel, s: vekből megvolt a maga külön egyéni haszna,, A -entul végeredményben les2 g;ezi» hogy a választ'gi paktumra a Duca-kormány a Bánságban nagyon rá fog fizetni,, mert a svábságnak b:lzto3i s tott ugyan néhány mandátumot,viszont tsaga alig f .g sváb. szavazatokhoz hozzá jutni, mints i.frPgy a svában i^y vagy a magyar pártra, vagy 5?u* zaék: ;a szavaznak'.