Lapszemle, 1933. november

1933-11-18 [1403]

szes népekkel. Bulgária ez idő 3-JB rint csupán a bé­ke szerződés pontos teljesítését követeli, a revízió most még csak álom, amely esetleg a távoli jövőben lesz megvalósítható. Mégis nem fogadhatja el azt,hogy • a balkán paktum a status quo alapján köttessék meg. Göro>. kormányválságról számol be a Vreme 17* Galdaris miniszterelnök parlamenti jóváhagyás nélkül akarja az amnesztia rendeletet kiadni, s amikor ezt a minisztertanácson kijelentette, a földművelési, a légügyi, a közoktat|§ügyl miniszter és a miniszterel­nökségi államtitkár tiltakozásuk jeléül bejelentették a lemondásukat. Metakszasz külügyminiszter pártja sem akarja a kormány belpolitikai programját támogatni. Ilyen, körülmények közt Galdaris a kormány alapos re­konstrukcióját határozta el. Dr. Gerhard Schacher a Morgenbl-oan folytatja & -gazdasági kisantantról s zóló cikksorozatát és azt irj..', hegy a kisantant államok korántsem használják ki éz&íü&trHi kápcasö&talkat, amit az egyes országok agrárköreInaz évi*;:*' "kadályznak meg, de lehetet­lenné teszi az - körülmény is, hogy a kisantant gazda­sági blokja ííözépéurő''pának csak egy részéi teszi, hi­ányzanak mint ipari partnerek Németország és Olaszor­z-*'g, és mint mezsgaz-lasúgi partner Magyarosság. M a. g y aro r s z á g . "^g.Var grog a inda Anzl iá ban* cimmel a iíorgta. 17 ifötó* bo.zy gróí Bethlen István elindult Angii­zb:^- nhol;^e:saMagyarország helyzetéről, -hanem

Next

/
Thumbnails
Contents