Lapszemle, 1933. november
1933-11-02 [1403]
aaaig ezeKre, egyeiore, sem jugosziav ía,, avm Románia nem hajlandó, így tehát ez a dunai entrevue is valószínűleg újból arra megállapításra vezet, hogy a győzők negatív magatartása nem hozhatja meg a népeknek azt a békét, amely, után vágyódnak. A Köln.Ztg./31/ jelenti,hogy Sandler . svéd külügyminister Göteborgban figyelemreméltó külpolitikai beszédet tartott, amelyben i_ . f-^ a Németországgal való uj keresk. szerződés megkötésére irányuló törekvéseknek ki nem elégítő eredményét is hansulyozta, de óva intett a német áru elleni bojkott proklamál'ásátől. Sandler külügyminister szerint a svéd. közvélemény nagy rokonszenvvel fogadta annakidején Eszakschleswlgnek; Dániával való egyesülését. Ezzel a ki jel entésével a Köln. ztg^rSayszer int a svéd külügyminister igen aggályos útra lépett. ' _B_e_l_p_o_l_i._t_i_k_a :t A Völk.Beob. /30-303/beszélgetést közöl Prick dr. bírod, belügyministerrel,aki a birod. gyűlési választás és a népszavazás értelméről és technikai végrehajtásáról nyilatkozott* Ezek szerint az egységes lista 685 jelölt nevét öleli, fel és ez a választás lesz a legutolsó az eddigi választási rend-