Lapszemle, 1933. november

1933-11-10 [1403]

időt, amig radikalizmusa azéméxa a politikai atmoszféra kedve, zőbb le az. Beavatott politikai körökben azt is tudják, hogy Hlinka betegsége kapcsolatban áll a néppárt válságával* A néppárt egyik szárnya, amely Txszo József volt miniszter ve­zetése alatt áll, a párt intraczigens ellenzéki politikájával szakitani akar* azonban velük szemben erős ellenzéket képez Buday szenátor ós Ssidor főszerkesztő csoportja,* Tiszo mel­lett az párt állami tisztviselő tagjai foglalnak állást és sürgetik a pártnak a kormányhoz való közeledését* Kétségtelen hogy Hlinka állásfoglalása a két pártfrakció küzdelmét el-­tudná dönteni, Hlin^la azonban egy lőre tartózkodik az állás­foglalástól és egyelőre kikapcsolódik a politikai életből. /Napló 9./ - Ugyancsak itt emiitjük meg a Lidové líoviny je­lentését, mely szerint Hlinkáék beszüntették egy uj lap en­gedélyezésére irányuló tárgyalásokat ós bevárják, amig a Szlovák újból megjelenik. A Szlovák betiltása ugyanis decem­ber 21,-án lejár. Nem, nem, soha - többet - Pozsony, Kassa, Ungvár! /sic!/ cimmel az agrárpárti Venkov /'V közli a Ceshoslova­kisohe Korrespondenz legutóbbi szamában megjelent cikkét,a­melyben a múltból vett statisztikai adatokkal igazolni akar­ja a magyar nyelv megszüntetését az emiitett városokban. Az öntudatos Szlovenszkó nincsen megelégedve a cseh langyossággal cimmol a Kramar-párti Ivánka-féle Národny Dennik /§/ irja, hogy a szlovák közvélemény elvárta, hogy a Vasa Prihoda esetök után a csehek egyszerűen bevagoniroz­zák a magyar artistákat és egyenesen Magyarországba küldik

Next

/
Thumbnails
Contents