Lapszemle, 1933. november

1933-11-02 [1403]

A Szokol egyesület rüozgqsitása . Az állami ünnep után október 29*-én 49 szokol megye mozgósítási gyakorla­tot tartott, amaiyen - a Benes-féle Lidové Noviny /30/ ­220*000 szokol tanújelét adta készenlétének. Benes külügyminiszter expozéja. Benes külügymi­niszter a képviselóház és szenátus külügyi bizottságának október 31.-i ülésén elmondta hosszabb Hpozéját. Benes többek között kifejtette, hogy a német kormány kivonulá­sa a leszrelósi konferenciából ós a Népszövetségbe*! nem egyéb, mint a versaillesi békeszerződés katonai klauzulái­nak végleges elutasítása,, A háború utáni politika 14 évét az európai békének a Népszövetség bázisán való megszilár­dítása töltötte ki, A német forradalom félbeszakította ezt a fejlődést. Ha a tsszerelési kérdésben nem lesz megegye­zés, olyan súlyos nemzetközi lépések fognak történni, a­melyek mellett veszélybe kerül a Népszövetség léte, Né­metország mai eljárása mellett a közeli jövőben katasztro­fális válság nem várhat ÓV Azután leszögezte Csehszlovákia ismeretes álláspontját a leszere Ha kérdésében és áttérve a gazdasági együttműködésre kijelentette, hogy a Csehszlo­vákia és a kisantant őszintén üdvözlik a középeuropai álla mok közötti gazdasági diszkussziót ós kézséggel részt fog venni benne, A Magyarországgal való esetleges tárgyalás­nál őszintén foglak törekedni a gazdasági megegyezésre«_ B mellett azonban a közvélemény egyszerű félrevezetése volna, ha nem konstatálnék - mondotta Benes - hogy az

Next

/
Thumbnails
Contents