Lapszemle, 1933. október
1933-10-16 [1402]
Az első" javaslat a politikai pártoknak az államba*! való helyzetét általánosságban szabályozza. A második törvény a feloszlatott pártoknak mandátumaiktól való megfosztását fogja szabályozni, A harmadik törvény kötelezni fogja a pártok és egyesületek funkoionáriiUBait ama kiadások fedezóséro y amelyek az állami igazgatást terhelik a nyilvános gyűlések megtartásával kapcsolatban. A agrár-párti Venkov /13' ezt a törvényjavaslatot ugy magyarázza, hogy a politikai pártok fogják viselni a rendőri készültségek költségeit is, mely pl a az úgynevezett "vörö napokon" vált szüksége ssé. Bepülő elháritó intézkedéseket követel a koalioiós sajté az utóbbi időben egyre -gyakrabban osehszlovák terület felett keringő német repülőgépek ellen. A lappk követelik, hogy a kormány rendőrségi repülőgépeket állításon forgalomba. A ^enes-fóle Cseszkó Szlovo rámutat arra, hogy az 1919 évi nemzetközi légügyi eg|*zmóny, amely tiltja, hogy idegen repülőgépek szálljanak át a osehszlovák terület felett, egyúttal lehetőséget nyújt arra is, hogy minden külföldi repülőgépet bizonyos meghatározott jellel leszállásra lehessen kötelezni. A tervezett rendőrségi repülők ellenőriznék a gyanús repülőgépeket ás az adott esetben kényszerítenek azokat a leszállásra. Az államhivatalnokok osak 15.-én fogják a fizetésüket megkapni jelenti a Benes-fóle Cseszká Szlovo /14/ ami fokozatosan fog megtörténni és pedig a legközelebbi fizetést november másodikán, azután december 6.-án,január 9,-én otb 0 A lakbért ug7 3 mint eddig negyedévenként előre