Lapszemle, 1933. október

1933-10-16 [1402]

külön átiratot kap, melyhez mellékelik a keresztül vitt ki;javitást azzal a kérelemmel, hogy cégtáblájukat a meg­küldött korjsktura szerint javitsák ki. A pozsonyu keres­kedők ^"émiuma a Híradó utján felkéri az összes kereske­dőket és iparosokat, hogy ezen felssdütásnak eleget te­gyenek* /K„15„/ A kisebbségi mentalitás címmel a mahrichs-ost­raui Napló /15/ cikket ír, amelyben kifejti, nogy a cseh­szlovákiai magyarságnak azon kell lennie, hogy minél na­gyobb és minél abszolútabb mértekben harcoljon a demokrá­cia megvalósuláséért éj követelje, hogy minden ugy tortán jék, ahogy a Massaryk alapelvei értelmében vett demokrá­cia előirja 0 . I belátás alapján állva, lcyálisan részt a­karunk venni minden olyan munkában - irja a lap - amely a demokrácia megvédésére ós a demokrácia vívmányainak biztosítására irányul* Sajtó ügyek, A csehszlovák sajtó együttmunkálkodása érde­kében a csehszlovák nemzeti tanács a napilapok képvise­lőit tanácskozásra hivtá össze, amelyen a nemzeti tanács elnökségének és sajtóosztályának képviselőin kivül hét prágai ós brünni napilap képviselői jelentek meg, A ta­nácskozásokat november elejére halasztották el, hogy le­hetővé tegyék annak szélesebb alapra való h.elyezésót,a­melyet a mai idők és é nemzeti tanács megkövetelnek. /Magyar üjság 15*/

Next

/
Thumbnails
Contents