Lapszemle, 1933. október

1933-10-14 [1402]

ottoman impérium megszűntével. A Balkánnak bizto­sítania kell összes népei békéjét, Jólétét és az összes szomszéűos államok dó viszonyát, k válság szükségessé teszi gazdasági együttműködésüket, ami nek. követendő példája, a kisantant gazdasági szö­vetsége és igaza van a három kisantant külügyminis, térnek, hogy a kisantant gazdaságilag nemcsak kie­gészithetl magát, hanem sokáig fenn is fog állni. A török külügyminiszterrel egy vonaton utazott át Belgrádon Musanov bulgár miniszterelnök is, aki xxíniín örömének adott kifejezést a szerb és a bul­gár király személyes találkozása felett, ami a két ország népének nagy hasz nára szolgál. Most már csak két kormánynak kell egymást megértenie és a fennforgó akadályokat elhárítania, hogy a két ro­kon nemzet, mint két testvér élhessen egymás mellett Megemlítette Müsanev azt is, hogy Bulgária barát­jának, Gömbös miniszterelnöknek látogatását várja. ^Itúlascu- Szófiában a külügyminisztériumban felkereste Muse.nov miniszterelnököt, ahol a két államférfi hosszabb beszédben üdvözölte egymást. A beszédek nem lépték tul a szokásos barátságos szó-

Next

/
Thumbnails
Contents