Lapszemle, 1933. október

1933-10-12 [1402]

nak és obstrukciós manőverre készülnek, Ezt látni lehet aoból a hangból, ahogyan francia szószóllójuk Pertlnax ezzel a témával foglalkozik, aki egyebek között elakar­ja vitatni a francia hozzájárulás értekét, hangoztatva hogy az ügyben a döntő szót majd a prágai, belgrádi és bukaresti kormányok fogják kimondani, ha azonban a jó­zan ész ekerekedne felül ezelnél a kormányoknál, ugy kétségkívül ezeknek kellene lenni az elsőknek, akik előó mozdítják azoolasz kezdeményezés sikerét, mert e három o ország gazdasági szanálodása szorosan összefügg azzal a gazdasági újjászervezéssel , ame&yet Róma javasol és nem épülhet egy olyan mondva cslmált szoiidalitásra a három állam között, amelgnek eddigi eredményei szinte a nullával egyenlők. Sajnos azonban, hogy a józan belátás a logika és a gyors áttekintés nem tartoznak ama elő­nyök közé, amelyekkel a kisantant vezetők brillírozhat­nak. Sgyéhbeént pedig megállapítani kívánja, hogy amint ez a három állam nem tartozott annak idején a világhábo­rú és a győzelem főszereplői közé, Léhát ma sem követel­hetik maguknak a hangadó szerepét a béke állandósítá­sánál, Á cikk a következő kijelentéssel végződik: ml kltaróan haladunk előre saját belátásunk szerint, meg­erősítve és konkretizálva a felfogásbeli összhangot Itália és Franciaország között, amivel szemben minden zavartkeltő egL.izmus álljon félre az utból.A francia hozzájárulást a Gazzetta del Popolo 10 kommentárja, mint annak élénk bizonyságát könyveli el, hogy a kisan­tant lesiklott a vagányokról, amikor azt hitte, hogy elhamarkodottan és summásaan az olasz elgondolás elí­téli állást goglalnia. Ez rövid időn Belől már másodiv eset, hogy a kisantant tévedett,. Tévedett akkor, amikor ORSZÁGOS LFVFÍTAR ~ .

Next

/
Thumbnails
Contents