Lapszemle, 1933. október
1933-10-12 [1402]
gi jelöltek passziv választó joga dolgában,, A kassai eseti* vonatkozóak Kenéz elhallgatta, hogy a kassai szavazatok többségét a keresztény szocialista párt kapta, amelyet Pesten tisztán magyar pártnak tekintenek, mely azonban Szlovenazkón mint országos párt szerepel ós.szlovák és német szervezeteket iétesit. A Budapesti Hirlapnak azt az állítását, hogy a cseheknek még jobban kellett volna leszorítaniuk a magyarság arányszámát,a oikkiró frivolitásnak mondja ós végül felhivja az illetékes csehszlovák tényezőket, hogy ellenakciót indítsanak a magyar nemzetközi kampánnyal szélben. Hiába ábrándoznak és dühöngenek -^esten cimiael a Hodzsa-féle Szlovenszky Öenik ?ll7 ^Magyarország a vereckei szorostól a mai napig" cimü könyv adataira támaszkodva azt iparkodik bebizonyítani, hogy a magyarok száma az utóbbi 20 esztendőben stagnál sőt a magyar szakértők is - szerinte rámutatnak a magyarok számának folytonos csökkenésére* Szíillő Séza a ker. szoc tardoskeddi gyűlésén ki-: fejtette, hogy a csehszlovákiai magyarság becsületesen eleget tesz kötelességeinek és igy joga van elvárni a velestemben való jogok teljesitésót e A valódi aktivista az, aki az államot alkotó népek mindegyikének jogait megvédve azokat erőssé akarja tenni a köztársaságban D Héber nyelv az ungvári városházán,A Gseszké Szlovo a** mta tan un mm m* mm mm UM W mm mm mm m* mm mm •*> mm mm mm xn NP MM •* l »r>tw,WH<»f W.I.IIWMI 710/ estiiapja szerint Ungváron a magyarok száma azért esett 20 % alá, mert sok zsidó, aki azelőtt magyarnak vallotta, magát a legutóbbi népszámláláskor zsidó nemzetiségüknek jegyezte be magát. Bzáltal az ungvári zsidóság száma 23 $-ra emelkedett, ágyhogy most követelhetik a zsidók, hogy az ungvári városházán mint kisebbségi tárgyalási nyelvet a héber plöyftlvet vezessék be* ' ^\