Lapszemle, 1933. október

1933-10-11 [1402]

váradra, mert mint a Magyar Hírlap, Nagyvárad, Nagyváradi Napid és Keleti Újság lo jelenti, magának a belügy minisztériumnak, a képviseleté­ben az államügyész a tárgyalás elhalasztását kérte azzal a furcsa írvéléssel , hogy idáig még mindig nem volt módja beszerezni az ügyre . vonatkozó" összes iratokat, többek közt a jog­fosztó miniszteri rendeletnek, illetve Kövér Gusztáv kiutasításának az indokolását• A oiró­ság a kérelemnek helyt adva, november 13~ra halasztotta el a tárgyalást. Az erdélyi magyar evangéliku. ok uj vj.lágj._\ejböké_t, Fargly Lászlót /néhai -nbr.-zy Andor báró utódját/ most 12-én Iktatják be fjana­pélyesen a ti .: oe Aradon, miat az Krdélyl Lapok io jelenti. A magyar-román kulturális közeledés Jegyében tartott gyűlést Kolozsvárott a Pen-klu Őánffy Miklós gróf elnökletével és Bucutze kul­tusz állast it Kár részvételével. A gyűlésről, Il­letve estélyről egyedül 3ánffy lapja, az Ellen­zék lo számol be. Röviden ismerteti Bitay fopád előadását a magyar-román kulturális kapcsola­tokról* Az erdélyi magyar színtársulatoknál . a bukaresti kultuszminisztérlua nem engedélyezi idegen színészek alkalmazását, jóllehet ugyan*

Next

/
Thumbnails
Contents