Lapszemle, 1933. október

1933-10-02 [1402]

port vezére üdvözli a Sanhsentagot. A lap vezér­eikké viszont /minden gyanúsítást elkerülendő/ jónak látja hangsúlyozottan leszögeznie/hogy ennek a sechsentagnak az összehívásét már előzőleg el­határozták, toielőtt Németországban Hitlerek ke­rültek volna uralomra. Egy másik cikkében pedig a lap történetét adja ezeknek a szász nemzetgyűlé­seknek. Ezúttal ugyanis mindössze csak ötödszőr ül össze ilyen szász nemzetgyűlés., A magyar ura­lom iüején«az 1867 évi kiegyezésig soha nem mutat­kozott szüksége ilyan nemzetgyűlésnek, miután a szászság iráélyben egészen autonóm életet élt s az erdélyi országgyűlésekben is mint teljesen egyenrangú harmadik nemzet vett részt a magyar és a székely mellett. Az 1867 évi kiegyezés után, amikor Magyarország nemzeti állammá kívánta ma 0 át kií'ejlesai.enl, már szükségessé váltak ilyen nem­zőt gyűlése^*. Az első 1872 június 4-én volt Med­gyesen, a második 189o június 17-én Nagyszebenben, a harmadik 1896 október 22-én ugyancsak Nagysze­benben. Mindezeken a nemzetgyűléseken a szász pdli tikai:programmot határozták meg a változott vi­szonyoknak magfelelően. Következett 1919 január é-fn ttedgy#3en a negyedik nemzetgyűlés, amelyi­ken az erdélyi szászság is kimondta elhelyezke­dését az uj megnagyobbított román állam keretében. Minthogy pedig ez a neáyeűik nemzetgyűlés az uj viszonyoknak megfelelő'szász politikai programmot még nem határozta el, most ez vált szükségessé a nagyszebeni ötödik gyüiésen.

Next

/
Thumbnails
Contents