Lapszemle, 1933. október
1933-10-03 [1402]
ja várni. A török sajtó és a politifcal körök Sándor király látogatásában a legutóbbi évek legnagyobb jelentőségű eseményét látják és azt nem tekintik csupán udvariassági ténynek, hanem azt tartják, hogy a Sándor király és Kemal nusztafa közt folytatandó megbeszélés a Balkán és a földközi tenger politikai helyzetének fejlődésében első" renclü fontossággal bir annyival is inkább, mert Sándor király a sinajai konferencia után érkezik oda,amely konferencián igen nagy fontosságú határozatok estek. A belgrádi lapok Sándor király utazásával kapcsolatos Havas jelentést is hozzák, amely szerint a török görők paktum volt az, ami Sándor királyt Konstantinápolyba hozta, valamint az az óhaj, hogy a balkán államok közt hasonló megegyezéseket Kössenek. A Jugoszlávia és Törökország közt megkötendő egyezmény hamarosan létre' fog jönni és Romániára, valamint Csehszlosákiára is kiterjeszthető lesz. Általános az a vélemény, hogy a balkán államok közt Hy módon létrehozandó egyez • menyek arra fogják kányszerite ni Bulgáriát, hogy követeleseit lejjebb szállítsa. A dunamenti államok gazdasági újjászervezésére vo natközőlag Olaszország által Genfben előterjesztett ,.' tervezetet a belgrádi lapok jelentése szerint a £fri- , zsi sajtó tartózkodással fogadta, és különösen az Intransigeant cikkét, i-smiurte tik részletesen, ameljv.,,szerint jOlaszor'szágnak ezzel a tervezettel az a célja, hogy nfeglazltsa a kisantant államok közti szoros kőtelkeiét. w.\is e o í i üí'ném's f ~ %f 2 SSTEVÍLTAR : " ~ ~ r ~ ~~ fa ~ ~-