Lapszemle, 1933. október

1933-10-25 [1402]

Hodzsa Milán íoldmivelésügyi miniszter vasárnap íglóí beszéde után A.ofct, 24.-i lapszemlét/ Liptóazent­miklóara átázott, ahol szintén az agrárpárti szervezetek konferenciáján vett, részt* Hodzsa itt is beszédet mondott ahol főleg %ljpetr miniastaröinok ismeretes beszédét Szlovenszké nalyzetárol magyarázta és magasztalta, beszéde további folyamán pedig a csehszlovák egység mellett kardos­kodott, fcacgaztatva, hogy egyetlen szlováknak sem szabad tartózni a meddő ellenzékkéz, - Pótlólag jelentik Hodzsa fglói beszédéről, mely szerint Hodzsa kijelentétta, hogy Szlovenszkó ugyan súlyos beteg volt, de már a javulás ut­ján van* Háborút a közeljövőben nem lehet várni a erre csak &kkpr kerülhetne sor, ha a németek azt látnák, hogy szom­szédaik katonailag gyöngék és felbomlásban vannak, Kívül­ről nem. fenyegethet veszély, ha Csehszlovákia hadserege rend ben van ás belpolitikai élete is konszolidált./ozlovenszky Bánik »4s/ Ivánka Milán Kramár-párti képviselő miként Dé­MAI mm\ «>w ^-fMi-vr.v v»» *••> wm mm*M w> um m*m% wwawwn wm mm mm-mjm rer miniszter szintén ölmützben mondott beszédet, amelyben tógád ta a Ift inka-pártot éa védelmébe Tette a csehszlovák nemzetegyeéget. /fiárodny Bennik *24«/ 4 Hlinka-párt népgyűlést tartott az Igló melletti Káposztafalva községben, ahol megjelent fíiinka András is* í gyűlésen mindössze 500 jelentek aeg s a részvétlenséget az okozta, hogy a gyűlés megtartására későn szeresték meg 9L engedély % ás arról osak heveseknek volt tudomása. Hliaka ándráa erősen támadta az agrárpárt vezetőit, különösen Hod-

Next

/
Thumbnails
Contents