Lapszemle, 1933. október

1933-10-23 [1402]

Az ankarai látogatással áll össze­függésben a Brosséi Lapok 22 egy meglehetősen zavaros cikke. Ebben megint a dunai államok ösz­szefogásának szükségét hajtogatja,'• ezúttal is a kisantant álláspontjának kedveskedve, ahogyan k lap állást foglalt már máskor is ebben a kérdés ben* Egyrészt B^nes bécsi látogatását fogadja nagy bizalomnál, másrészt ugy véli, hogy Tltu­iescu Ankarában is keilóao elékészitatte a békés talajt a magyar államférfiak száméra, úgyhogy a dunai összefogás okvetlen megvalósulhat, ha egyik állam sem vindikál magának politikai hatal­mi, törekvéseket. - Ugyancsak az ankarai látogatás sal áll összefüggésben a Déli Hirlap 20 vezér­cikke is* Ez abból az azóta már megdőlt hírből Indul ki, mintha Gömbösek és Tltule3ca Ankarában találkoznának. JBttŐl a magyar-román közeledést raméli. Mint már néhányszor, újból hangoztatja liagyai ország és Románia összefogásának szükségét, tekintettel a mindkettőjüket fenyegető pánszláv v e szerte lem re. Hock János egy évi börtönbüntetésé­lék a Tábla §lt*l történt helybenhagyását az Er­délyi Hírlap és Heggel 22 már jelentik * Bary -József emlékiratairól l Magyar­• : :S % elleni éllel a szombat cimü zsidó hetilap cinkét veszi át a Nagyvárad és Nagyváradi Haplóül

Next

/
Thumbnails
Contents