Lapszemle, 1933. szeptember
1933-09-04 [1401]
Írók nemcsak az Adeverul és a Dlmlneata, htuem az c. ntirevizionista akció élén álló és közismerten niagyarf al& unlversul szerkesztőségét is meglátogatták* Mindenesetre jeliemzó, hogy maga az Unlversul erről a látogatás ról nem tartja érdemesnek egyetlen sző említést sem tenni. Amiként már megáilapitot$ ta a szemle, hogy a félhivatalos Dreptateanak egy éppenséggel nem hízelgő cifckén, továbbá az Meverul és Jimineata beszámolóján kivül a budapesti ujságirők bukaresti látogatásának a román sajtóban /legalább is az idejáró lapokban/ nincsen semmi nyoma. Ti- , lea miniszterelnökségi államtitkár reviziő„4 ' ellenes kirohanásáról ma az Erdélyi Hírlap 2 lehozza azt a szöveget, amit a budapesti lapok /Függetlenség, Magyarság/ annyira kifogásoltak. Ugyanez az Erdélyi Hírlap, valamint az Erdélyi Lapok 2 táviratilag emiitik üt 6 emiatt a budapesti sajtó háborgását . Serban alminiszter "magyaromániájátr támadja ujabb cikKben az Unlverdui 3 ugyanazon Pesti Naplő-beli nyilatkozatból kifolyólag, amely miatt már előzőleg is megtámadta a kisebbségi alminisztert. A román