Lapszemle, 1933. szeptember

1933-09-14 [1401]

cellár üzenete mindennekelőtt a munkásoknak és ezek között különösen a munkanélkülieknek szól. Az uj Ausztria, melyet bejelent elsősor­ban a szegényebb náprétegeken_fog.segíteni^ A nagynémet W.N.N. minden egyébtől eltekintve szatiszfakcióval gondol arra ? nc< a szoc. demokraták a saját bőrükön fogják most érezni, azt amit a nemz. szoc. párt megsemmi­sltése érdekében cselekedtek. A bejelentett alkotmányreformról megjegyzi, hogy a kormány azt nyilván kizárólag a Hazafias frontra ja támasztani, tekintetnélkül arra, nogy elég széles e ez a bázis, melyre egy ilyen rend­kívüli horderejű reform fog égülni. Feltűnő volt a kaneellár beszédében az erélyes állás­foglalása a kapitalizmus és a liberalizmus ellen A kancellárnak Németországhoz cemzett engesz­telékeny szavaira a W.N.U. nem reflektál. Vi­szont a Presse éppen ezeket domborítja ki és a maga részéről is megerősíti, A Tagbl. bizalommal üdvözli a reformo­kat, de ugyanekkor óvato_sőágra és mérséklet­re int az átalakulási procedúrában, megnyug­vással fogadja a kormánynak azon szándékát, hogy véget akar vetni a 15 év óta pusztító osztályhar'óhak, a párturalomnak és a politikai hegemóniának. D e hiba volna ha az uj rendszer

Next

/
Thumbnails
Contents