Lapszemle, 1933. szeptember
1933-09-12 [1401]
Gömbös miniszterelnök legutóbbi beszédének rövid kivonatát közli a Pravda 12 a M.T.i. nyomán, és kiemeli a miniszterelnöknek azt a nyilatkozatét, hogy Magyarország gazdasági helyzete 24 óra alatt megváltoznék, ha szoros gazdasági együttműködésre lépne a szomszédállamokkal, Ugyanez a lap/10/ ismerteti Ivon Delbosnak a La Dépecne-ben az európai Balkánról szóló tanulmányát "AZ Irredenta Magyarország* cim alatt. Afflig a cikkíró szerint az osztrák kormány a stabilitás és a béke érdekében küzd, addig a magyar kormányról nem lehet ugyanezt állítani. Bulapest ma is tűzfészek ahol a háborút főzik. Eközben Magyarország sir és panaszkodik ami annak a következménye, hogy mint Középeurőpa többi országa, szintén erősen szenved a világválság következtében. Erinek dacára Magyarország nem törődik mással mint azzal, hogy elvették területének 72 %-át és lakosságának 66 %-át. A magyar nemzet dicső múltjának hatása alatt a nyomorát és követeléseit hangoztatja és ugyanolyan propagandát fejt ki mint a fascisták és a Hitleristák és távol van attól, hogy a béke elemének volna tekinthető. A magyarosi>ási mozgalomról lr Dr.Lengyel Zoltánnak a Pesti taplóban megjelent cikke