Lapszemle, 1933. szeptember

1933-09-01 [1401]

StBttiatől, aki persze nem tudta azt előadni* r Erre előhívott emberrel Hortátn szörnyűsé­gesen megkínoztatta SUáoint, de még mindig eredmény nélkül. Ekkor minden értékétői meg­fosztva és bilincsbeverve egy pincébe vetettél szerencsére egyik nadrágzsebében még maradt öála 5 dollár, ezzel négy teljes napi fogság után megvesztegette az őrét és megszökött. Mint amerikai állampolgár au&usztus 21-én jelentkezett Tilos község csendőrségénél ,,ahel oltalmukba vették• Innen Zákányrf, innen Gyé­kényesre, innen szombathelyre kisérték, ahol a katonai hatóságok nyomban felismerve a hely set súlyosságát, tekintettel arra, hogy ame­rikai állampolgár, stirü bccMnutkérések közt Budapestre szállították. SteVsin 10.0OO pengő kártérítést követelt* Sl kell ismerni, hogy a nui&yar hatóságok ekkor "eléggé civilizál­takü^k'-njut átkoztak, sőt első osztályú vasúti jeggyel is ellátták st&ttint Kurtlcslg* így ':erült Temesvárra . A budapesti újságírók bukaresti látogatásáról az erdélyi-bánsági magyar la­§m / jpéli Hírlap 1 stp./ csak rövid napi­nirdkben emlékeznek meg, hogy a kirándulótár­sa -ság .TwrKoszoruzto a bukaiesti Névtelen Hós síremiékéis hogy a bukaresti követségünk,majd a ^üiü>i.v^iuisztériüBi teát adott a tisztelet?

Next

/
Thumbnails
Contents