Lapszemle, 1933. szeptember
1933-09-27 [1401]
' hangsúlyozza, még nem tudni jelenleg; TénykS*^ jelentik azonban az Erdélyi Hírlap és Temeavérl Hirlap 26, hogy a herceg ujböl átvette a hadsereg' főparancsnokságot, ilyen hadsesegfőparancsnoki tisztében szemlélte meg a királlyal együtt szlnajában a katonaság diszfelvonulását, sőt ilyen minőségében részt vesz a szlnajai ünnepségek be-* fejezése után a királyi hadgyakorlatokon is; A Dlmlneata és Erdélyi Ls$ük 26 jelentik, hogy a szlnajai ünnepségeken résztvevő magas külföldi vendégek tiszteletére a görgényi havasokban udvari hajtővadászat lesz Mocsonyi János fővadászmester fsndezé seben* ugyanazon kocsonyiról van sző, aki annakidején a magyar arisztrokrácia körében játszott nagy szentet; iiiost mint a román király fővsdászmestere 4 persze már románosan Írja ő is a nevét: Mocionl. Érdeklődésre tarthat számot, mert kínos feltűnést keltett, bár a lapok ezt ls disz kréten kezelik, hogy Averescu és Presan marsallo valamint Jorga professzor és Bratianu Blnu távolmaradtak az udvari ünnepségektől, Maniu pedig /ő egyedül!/ meghívást sem kapott. Az erdélyi románság vezérének, Maniunak ilyen tüntető mellőzésével már részletesen foglalkozott a szemle. A jimineata 26 és Brassói Lapok 27 hasonlóképen .itgy jelentőséget tulajdonítanak annak, hogy Ro«r mánia két marsallja: Averescu és Presan viszont