Lapszemle, 1933. szeptember
1933-09-27 [1401]
amely öt állam a természet rendje folytán egymáshoz van kapciolia. A kisantant tanácsa számol azzal a Közép- és Keleteurópát mindinkább fenyegető veszélylyel, amely Németországnak csökönyös terjeszkedési vágya kelet fe^ié fenyegeti. Ez az állandó veszély, és a kisantantnak Jranclaotszaggal való szolidaritása parancsolja, hogy állandóan munkálkodjék a béke megerősítésén, a békeszerződések keretében és az összes egyenjogú nemzetek szuverenitásának a tiszteletbentartása mellett. A kisantant előtt az a feladat is áll, hogy eloszlassa azokat a félreértéseket, amelyek közte és Olaszország közt zavart okoztak. Az utóbbi hónapokban Olaszország és a kisantant államok közti viszpnyban érezhető javulás következett be. A Balkánon is érdekes fejleményekkel áll szemben a sinaiai konferencia, Bulgária javított a Jugoszláviával való viszonyán, Boris király legutóbbi párisi és londoni látogatása uj helyzetet teremtett , amely együtt halad a 3zófia és Róma közti szívélyes viszonnyal. Csehszlovákiának, Romániának és Jugoszláviának rendre és béké. re van szüksége, hogy a békeszerződések által meghatározott határain belül nemzeti életének fejlesztésén dolgozhassák és földrajzi helyzetüknél i£ogv& nem.'bizhatják a véletlenre határaiknak biztonságát. A Temps 26 a kisantant konferenciáról szóló jelentése kapcsán közli, hogy Károly király Benes és Jeftics külügyminisztereket magasabb kitüntetésekben részesítette.