Lapszemle, 1933. szeptember
1933-09-25 [1401]
Magyarország.- Utódállamok. E^££S„*lK§D£ell'ár_buöapest i_sa^ Írnak az összes lapok. A Tamps 23 kiemeli a nyilatkozatnak azt a részéi, amely szerint Németország a revizió kérdésében külön&sen segítségére lehet Magyarországnak és a küszöbön álló nagyfontosságú genfi tárgyalásokra nézve az alkancellár hangsúlyom ta a két ország közös célkitűzéseit. A Temps megemlíti az Esti Kurir kritikáját, amely szerint Magyarországnak nem érőeke Németországgal együtthaladni, sőt ellenkezőleg a magyar revíziót el keli vál^í-í-tar.!'a német revíziótól. A Débats 23 szóizerint hozza a M.T.I. idevonatkozó közleményét valamint a Havas-jelentést is, amely szerint Papén látogatása nem volt hivatalos jellegű, és csak á véletlennek tulajdonítják, hogy ugyanakkor jött Budapestre, amikor Kánya Parisban tartózkodott és araikor a nagy aullyal biró lengyel ktilltjttség is . Budapesten volt.'' Baymond cartler a dunamenti országok öelyzetévdl foglalkozó cikksorozatában az Echo 23-ban elérkezett a magyarországi viszonyok ismertetéséhez, és azt Írja, hogy aki Budapestre jön és megismeri a magyar fővárost, az egyúttal megismeri Magyarországot is.Budapest fő utvonala a Duna, fekvése nagyszerű és a nagysága minden magyar embernek a szivéhez n$tt. sehol a*világon nem fogadják oly szívélyesen aa Idegent mint Magyarországon.