Lapszemle, 1933. szeptember

1933-09-23 [1401]

Papén alkancellár budapesti tartózkodá-_ .sóról szóló M,T.I.jelentést közli a Temps 22. A Petit panelen 22 Havas-jelentést hoz, amely szerint Papén alkancellár fogadta a magyar és a német sajtó képviselőit , mely alkalommal ki­emelte a világháborúban egymásmelleit küzdő Magyarország és Németország sorsközösségét és hangsúlyozta, hogy azt a támogatást, amelyben Németország Magyarországot a revizlő kérdésében részesítheti* Áttérve a középeurópai ujjászer­vezési kérdésre, kijelentette, hogy az nem vihető végre német közreműködés nélkül. Papén azt javasolta a magyar kormánynak, hogy vesse rá magát az olajos magvak termelésére, mert Németország ezt a cikket Mandzsúriából kényte­len Importálni. Ezen tanács alapján Magyaror­szág már a jövő évre tervbe vette 2.000 hold területnek ricinussal való beültetését. A kisantant konferenciáról a Petit Pa­ve tt risien 22 iffegbizható forrásből/lrtesülését köz­li, amely szerint a konferencián tanulmányozni fogják a kisantant államoknak Magyarországgal való együttműködésének a kérdését, abban az ér­telemben amint azt Kánya külügyminiszler legutób­bi párisi látogatása, alkalmával előkészítette. Magyarországnak választania kell az időközönként}-

Next

/
Thumbnails
Contents