Lapszemle, 1933. szeptember
1933-09-23 [1401]
ra részben már letártéztátott részben aé£ keresett tettestársaival szövetkezett* a lefoglalt iratokból ós a gyanúsított beismeréséből részben kitűnik, hogy Tulia Bála Vacuun Juris elmélete ós ideológiája alapján kezdődött olyan illegális szervezkedés, amely ezeknek a terveknek a megvalósítását tűzte céljául, Bazovszky Pcto.r dr.-rél, Lajos fiáról a Národni Listy /22/ irja,hogy az államköltségen végezte el az iskoláit és a diplomáciai pályára kellett volna lépnie, A szlovák közvéler y komoly reményeket táplált iránta, azonban később Jehlioska és Önger mellett foglalt állást a külföldön,, A C3TI jelentése szerint az illetékes hatóságai megtettek minden wsükséges intézkedést, hogy a osehszlovál köztársaság ellen irányul ilyen cselekedeteket csirájában elfo. i tsanak. Bgyben figyelmeztetik a lakosságot, hogy a törvény értelmében a köztársaság elleni merényletekről folyó minden tárgyalást, azok előkészületeit vagy katonai árulást a legközelebbi közbiztonsági hatóság tudomására hozni kötelesek* A Szlovák aegjelennósét három hónapra betiltotta a pozsonyi Országos Hivatal a bíróság végzése alapjai), A szlovák néppárt a Szlovák betiltását tudatja tagjaival a Szlovák Tyzsdennik cimü hetilapjában, de a oenzor a cikkből csak a Szlovák betiltásáról szóló hivatalos jelentést hagyta meg, s ugy a cikk bevezetését,, mint a befejezését törölte, Ezenkívül aagoenzuráztúk a hetilap oikkát, amelyben "jelentette, hQjgy a lap 130 példányát rendelték meg ArányosmarÓt környékéről. Továbbá