Lapszemle, 1933. szeptember
1933-09-23 [1401]
tikailag is megegyezésre kell jutni a kisántanttal* Ha pedig nem jut ilyen megyezésre, ugy le van leplezve a játéka, s Magyarország egymagára fog maradni, kitéve a hitlerista pán&ermanizmus kényének-:euvének, s ebben az esetben. Papon jelenlengi budapesti látogatása logikusan összefüggő értelmet kap Gömbös berlini látogatásával./ 1 Kánya külügyminiszter párisi látogatásának eredményéről két bukaresti iapvéiemény említendő* Egészen biztosra vehető, hogy a két cikket lile tokás helyről sugalmazták, mert bár a CUVantul és Universul egymástól nagyon is távol álló két iup, a cikkeiknek a gondolatmenete teljesen azonos, sőt mindkét cikk a kérdés lényegében is ugyanazt a kifejezést használja, hogy t.i. Parisban tudtára adták a külügyminiszteren át Magyarországnak, hogy térjen észhez. A Cuvantul 22 elhiszi ugyan, hogy nem csupán udvariassági látogatásról volt sző, továbbá, hogy Magyarország ezzel a látogatással meg szerette volna nyer ni a maga revlzlonisti, törekvései számára Franciaországot is» ámde a párisi tanácskozásokról kiadott hivatalos kommüniké és a félhivatalos Tempsnek ehhez fűzött kommentárjai eléggé bizonyítják, hogy végeredményben Magyaror szagot észre téritették és a realitások területére utasították. Teljesen hasonló az Universul 22 cikkének a gondolatmenete, mindössze, hogy ez á tempshelyett a Journalra hivatkozik,. Ha Magyarország-