Lapszemle, 1933. szeptember

1933-09-21 [1401]

külügyminiszter lett, hosszú ideig töltötte be -a berlini magyar követi állást, és nagyon kö­zelről Ismeri azokat, akik magukhoz ragadták Németországban a hatalmat. Valószínű, hogy a Hitler-kormány megelégedéssel látta Kányát a magyar külügyek élén és a személyéhez bizonyos reményeket is fűzött. Budapesten azonban az olasz befolyás erősebb mint a német és a magyar irányadó körök jónak látták gazdasági szempont­ból Paris felé is tájékozódni, miután a duna­menti Európa gazdasági újjászervezése elsősor­ban magyar érdek. Ez utóbbi körülmény ; erősen nyugtalanltja a német diplomáciát, amely ausz­triai balsikere után Budapestre vetette a szemét Az összes lapok bejelentik a_Sínalában megtartandó kisantant konferenciát,de az erre vonatkozó bukaresti jelentés még nem veszi biz­tosra, hogy Benesnek módjában lesz-e szeptember 25-én Slnaiában megjelenni. A konferencia a leg­utóbbi prágai konferencia óta lefolyt politikai eseményeket fogja vizsgálni, és pedig a négyes paktumot, a szovjettel kötött megnemtámadási szerződéseket és foglalkozni fog a világgazda­sági konferencia öászeomlásával, aminek folytán a középeurópai államok gazdasági újjászervezé­sének kérdése megoldatlan maradt. Jugoszlávia és Bulgária uralkodóinak belgrádi találkozásáról a párisi lapok szintén

Next

/
Thumbnails
Contents