Lapszemle, 1933. szeptember

1933-09-21 [1401]

8ígeit tanszabadságai illetően minő kötelezettsé­gűt vállalt nománia az 1019 december 9-1 pári­si egyezményben* Követeli 8 sérelem orvoslását va .ál is inkább, mivel az állam ugyanakkor^ ami­kor a magyar iskolákat betiltja, németnyelvű állami iskolát tart fenn Nagyváradon, holott a németnyelvű lakosság Nagyváradon elenyészően jelentéktelen a hatalmas tömegű magyar lakos­sággal szemben. Az erdélyi magyar kisebbségi színé­szet ügyét állandóan napirenden tartják s lapok, mrlr-már vészkiátás 3<-szerűen;. Eddig egyedül Szatmárban Szabadkai József színtársulata ala­kúit, meg és kezdte mega. működését* Más helyütt még a színtársulatok szervezkedése sem folyik. Hiszen a színigazgatói koncessziók kiadása is még egészen bizonytalan. Kolozsvárott ás Nagy­váradon a aagyarság közösön Parlagi Lajosnak kivárna juttatni a szinigazgatást, le ez most nagyon ts kétség .sasé lett, mert, mint a mai-la­pok jelentik a kultuszminisztérium megvonta FarlagUől a játszási engedélyt, - nem tudni, milyen okból. Ilyen viszonyok közt a Kolozs­várott élő színészek a legnagyobb nyomorban (rannak-. Kolozsvár város tanácsához fordultak segélyért s ez a 4o főből álló társulat részé­re mindössze ŐOŰO leit utalt ki.

Next

/
Thumbnails
Contents