Lapszemle, 1933. augusztus

1933-08-12 [1400]

sz ^lfJ KLTÁR Homán és erdélyi magyar-némot lap szemle JLVÓS. augusztus la. klranauiás rendezői igy úgyszólván csak az utol­só pillanatban kezdtek interveniálni olyan Irán, ban, hogy egy-egy utas legalább 300 lelt, vagy 12 pengőt hozhasson magával. "Gyanúsan eihuzódnaK." a bécsi magyar­osztrák tárgyalások a Brassói LapoK 12 szerint. Jellemző ennek a lapnak mindinkább ellenséges szellemben megnyilvánuló mentalitására. Kisebbségi ügyek. A nagyváradi Magyar Szó minden indo­kolás nélküli betiltásához az jsrdelyi Lapok 12 pótlólag még azt jelenti, nogy a lapvállalat hiába kérte e rendőrségtől a belügyminlszt erl betiltó Irat kiadását, még ezt sem adták oda. Megemiit1 az Járdéiyi Lapok 12 egy távirata azt is, hogy a budapesti sajtó felháborodva tárgyal­ja az ügyet, sőt a Budapesti Hírlap külön szem­rehányást tesz a baloldali sajtónak. Is , amiért közömbösen viselkedik a botrányos üggyel szemben. Országos diákkongresszust rendeznek Aradon * Brassói Lapok 12 szerint. / Érdekes,, hegy a helybeli lapok nem adnak hirt róla./ A kongresszus augusztus 2o-án kezaoaik, 3 napig fog tartani 3 programmján ilyenek szerepelnek: "A kisebbség problémái" ,*JAz erdélyi szászokhitleriz íiiusa" , "Revizionista szubjektivizmus és anti­révizionista objektivizmus' 1 . A jeientés megjeg: hogy a rendőrség minden óvintézkedést megtett r 13 a re na b 1 z z os i t ú 3 ára. SbS

Next

/
Thumbnails
Contents