Lapszemle, 1933. augusztus
1933-08-10 [1400]
va t állástfoglal a Felvidék külön államisága ellen is. Ebből nyiltan magállapitható fejezi se a lap,hogy milyen célok szolgálatában áll az egész lap,valamint Jehlicska ós az ő társai 0 A Kramár párti Národni Li3ty a legutóbbi hót úgyszólván minden napján elődorduió katonai repülőgép szerencsétlenségekről irva,követeli,hogy a közvélemény megnyugtatása céljából,ós a katonai repülők érdekében,haladéktalanul inditsák meg a legszigorúbb vizsgálatot és necsak a szemcsetlenség okát kutassák ki,hanem egyidejűleg gondoskodjanak a szerncsótlensógeket előidéző hibák kiküszöböléséről is.A való tényállás elhallgatásával csak alkalmat adnak a külömboző találgatásokra, amelyek egyáltalában nem szolgálnak a nagy gondolatnak az előnyére Az agacárpárti " v"enkov n azon ke se reg,, hogy valamikor aár voltak rendezett vizsonyok Közópeurópában,aár volt vámunió ós mindezt annak idején leromboltuk csak azért, hogy függetlenek ós szabadok lehessünk,ugy politikai, mint pedig gazdasági tekintetben 0 Most pedig újból olyan hangokat hallunk,amelyek a régi állapotokat kívánják vissza„Ha ezeket az állapotokat olyan emberek kivánják vissza,akik hosszabb ideig éltek az osztrák magyar monarchiában azon nem csodálkozunk„A legszomorúbb azonban az a dologban,hogy akadnak psehbszlovákok akik annak idejót mámorosan ünnepelték az önálló állam megalakulását ós most ugyanolyan húrokat pengetnek mint az osztrákok, magyar ok és a zsidók,Vájjon ki gondolt vola? xr~ ra,elmélkedik a lap 5 évvel e;,=uctt s . \; a ose:-. sajtó-