Lapszemle, 1933. augusztus
1933-08-10 [1400]
Olaszországnak a német-osztrák konfliktus korul játszott szerepét most már közelebbről világítja meg a lapokban közölt római tudósítás. Eszerint még júliusi római látogatásakor Papén alkancellár figyelmét felhívta Mussolini arra, hogy szükség vah az osztrák-német feszültség enyhülésére. Papén erről beszámolt a kancellárnak, A német és olasz kormány képviselői az ügyben bizalmas és barátságos megbeszéléseket kezdtek. Eközben állt elő az angol kormány a berlini demars kezdeményezésével, AZ olasz kormány azonban helyénvalónak látta megvárni a már folyamatban lévő barátságos tárgyalás eredményét. E megbeszélések folytán a német kormány szombaton biztosította az olasz nagykövetet, hogy az osztrákellenes rádiőpropagandát és légi portyázást betiltották, A terrorista cselekményekért azonban a német kormány a felelősséget elhárította magától. E választ az olasz kormány közölte Anglia és Franciaország képviselőjével azzal, hogy nem látja többé időszerűnek a berlini aemarsot. Ez a demars elkerülhető is lett volna, ha lett volna idő arra, hogy London, Paris és Berlin között euben az ügyben megfelelő érintkezés történjék. Romai körökben ugy vélekednek, hogy ezek után feltétlenül véget keli vetni az incidensek sorozatának, hogy Berlin és Bécs között újból helyreálljon a normális viszony.- A délutáni lapok és a reggeli lapok egyrésze is bécsi tudósításában azt jelentette, hogy a berlini olasz nagykövet kedden délután járt el a Wilhelm-Strassen s akkor kapott, a,.német kormánytól konciliáns olaszt *