Lapszemle, 1933. augusztus
1933-08-07 [1400]
csakhamar szenzációs eredménnyel járt* Kiderült, hogy az Összes népgyűléseket egy u.n. "Lelkes nangulatu politikai gyűléseket megrendező Hirode" rendezi meg, mely különösen Erdélyben kitűnően van szervezve s erről vaskos prospektussal 13tja él az összes politikusokat, kormánypártlakat és ellen zékieket egyaránt, A prospektus a következő dljsza bást állapítja meg: 1, I.osztályú gyűlés, fehérlovon ülő legények kel,felsorakozva az állomáson, 4000 lel. 2.II.osztályú nagyszabású gyűlés fenyőgalya3 diadalkapuval, 300a : lei, 3 0 A néphangulat spontán megnyilatkozása 3 tapsokkal és éljenzés^el iöoo lelo Megjegyzi a prospektus, hogy" ezekben az árakban bennfoglaltatik az ellenpárti tüntetők és rendzavarok elhallgattatásának dija is"o így aztán már érthető, hogy a legjelentéktelenebb regátbeli román pártok is hogyan tudnak "tömegekre" 3zert tenni egy-egy erdélyi kirándulásukon mint péld. csak minap is a radikális parasztpárti Junian, vagy a független parasztpárti Lupu. A bukaresti Skoda-botrány hadbírósági tárgyalása az összes lapok főtémája.. Tehát a legutóobi szemlében említett lapjelentés, hogy a tár gyalást az ügy megfelelő eltussolása érdekében el= v nalasztják szeptemberre, nem bizonyult valónak., •A tárgyalás már két napja folyik. Első nap az ügyész olvasta fel vádirat át 0 Snnek lényegéről már referált a szemle,, A Eomániában ls példátlan óriási botrvnynak mindössze egyetlen egy vádlott-