Lapszemle, 1933. augusztus

1933-08-07 [1400]

német röpiratot és kiemeli, hogy Angliában nem tűrnél ha az angol miniszterelnök ellen ily hangú röpiratot dobna le valamely idegen repülőgép* Külpolitika* A hadüzenet évfordulóját a Mom*Fo4 arra használja fel, hogyrámutasson, mennyire szükséges az angol biro­dalom védelmére a hajóhad. A Times 4 kiemeli, hogy Ang­11a soha nem bánta meg e hadüzeneted A mai Néme.tor­szag f folytatja a lap, szintén militarista, amit az is mutat, hogy az iflakat katonailag képezi ki és üxpj, maxad a külföld minden ifjúsági mozgalmától, igy a göz. 1 Jambqreetdl ls. Szerencsére amíg a régi Német­ország mögött erős hadsereg állott, a mainak hisztéri­ája tehetetlen. Ami a német kívánságot a rendőri repü­lőgépek bevezetésére illeti, azt a szomszédok, akik joggal aggódnak a militarista szellem újjáéledése mi­att a németeknél, bizonyára nem fogják megengednie U­gyancsak a békeszerződések megszegésének mondja a ren­dőri repülőgépek aíkalmazáááa a Manch.Gu.l is, amely nem engedhető meg,Tiltakoznak a német kivánság ellen a News-Chr.és a DoHero4 is vezércikkeikben. Az utóbbi lap hivatkozik arra, hogy a mai német módszerek inkább annak a szellemnek felelnek meg, amely Hitler könyvé­ben van lefektetve, mint békéshangu beszédének. A lap a németektől kiűzött zsidók Palesztinába telepítése érőekében is vezércikkezik. Mlg a Morn.p«4 gunvoldólk Roosevel t kí sérletei *.. lett, a News-Chr.4 és a B.Her.3 sajnálják, hogy az"an­gol .kormány nem I£#-f«;l ajzzal az erődal., mint az amerl

Next

/
Thumbnails
Contents