Lapszemle, 1933. augusztus

1933-08-07 [1400]

körökben szerzett értesüléseiről számol be, melyek szerint a reviziós eljárásra nézve ott az a felfogas, hogy mlndénekelőtt az illető kérdések, felől a négy nagyhatalomnak kell megegyeznie egymással, azután kikérni a közvetlenül, vagy közvetve érdekelt kis­hatalmak véleményét s csak akkor a népszövetség elé vinni az ügyet, amikor már általános elvi megegyezés jött létre. A levelező azonban idézi ezzel kapcsolat­ban a Giornale d'Itália cikkét, mely a Gömbös minisz­terelnök és Mussolini között Rómában lefolyó tárgya­lások nyomán elterjedt híreszteléseket tárgyalja, AZ olasz lap hangoztatja, hogy a négyes paktum biztosít­ja minden probléma békés rendezését, majd idézi Áva­rescu tábornok cikkét a revízióról s abból azt a kö­vetkeztetést vonja le, hogy a revizió már kezd tért foglalni a kisantantnál is. A Temps levelezője meg­jegyzi, hogy nem lehet kapcsolatot találni Avarescu cikke és Benes azon nyilatkozatai között, amelyekre Mussolini legutóbbi szenátusi beszédében célzott, AZ Oeuvre /4/ polemizál a jobboldali Llber­tével, s tiltakozik az ellen, hogy a németek Ausztria­ellenes kampányát, vagy Mussolini és Gömbös miniszter­elnök reviziós tanácskozásait ugy tüntesse fel,mintha mind ez a_ négy es_ paktum, köy et kezmé jgye_ vc Ina, ami ny i 1 ­vánvalóan helytelen állítás. Ellenkezőleg: A négyes paktum igenis módot nyújt arra, hogy elejét vegyék a német üzelmeknek s hogy figyelmeztessék másrészt az olasz politika vezetőit azokra a veszélyekre, amelyeket

Next

/
Thumbnails
Contents