Lapszemle, 1933. augusztus
1933-08-04 [1400]
Román éa erdélyi magyar-német lapszemle 1933. augusztus 4. szatérve, bizalmas megbeszélésre hivta össze pártjának néhány vezetőjét és ezen a tanácskozáson is résztvett a keresztény diákok szövetségének egy. delegátusa. EZ alkalommal ünnepélyesen el határozták, hogy törvénybe iktatják a numerus «lsi sust, még pedig ugy, hogy 13 i-ban szabják meg a zsidók arányszámát az iskoláktan és hivatalokban* Mi több, ezek után Tilea miniszterelnökségi államtitkár Kolozsvárra utazott, ahol megbeszélést tartott a kormányzó nemzeti parasztpárt ifjúsági csoportjával ? aminek eredményeképen ezra Cnemarea nevü kormánypárti ifjúsági szervezet üti sitást kapott íllea államtitkártól, hogy fejtsen ki propagandát a diákok közt a nemzeti parasztpárt mellett a numerus clausus alapján, mert a kormány ennek bevezetésévei meg fogja szabadit* ; az országot a zsidóktól, akik minden nyomorúságnak okai. Ujabb etappként, amikor a nemzeti parasztpárt u.n. százas bizottságának tagjai közül egy ujabb bizalmas eszmecsere során többen élesen állást foglaltak a numerns clausus ellen, Vajda, mint pártelnök és egyben miniszterelnök, azzal érveit, hogy a nemzeti parasztpart csak ug; mentheti meg népszerűségét x ha a zsidó-kérdési román szakpontból "méltányosan" oldja ssg. .4 lendarui ezen ujabb leleplezésének ismertetésé!^ a Nagyvárad 3 a maga részérői annyit í'íiz' hozz:l, hogy teljes mértékben elhiszi sít* A